Cím: Cukor, Shou és minden mi jó
Part: 1. fejezet
Párosítás: Jrock stars x Noni~ meg ki tudja mi lesz még a következő fejezetekben lehet más is. xD
Korhatár: R
Jellemzők: Marie Sue talán ?! 
Disclamer: Anyagi hasznom nem származik ebből.
A/N1: Noni szemszög
A/N2: A cím nem igazán passzol a történethez, vagyis a cím túl édes dolog ehhez de ez volt a rendelő kérése ~
A/N3:  Nem Yaoi így gondolom sokakat majd nem érdekel majd de ez van :,D
A/n4: Véleményekre éhezem.
A/N5: Noninak <333
 

Kopogtatás. Csengetés. Dübörgés. Valaki a nevemet is kiálltja, mire leesik, hogy valaki arra vár, hogy kinyissam neki az ajtót. Végül kikászálódok az ágyból, felveszem az egyik köpenyemet, majd kinyitom az ajtót. Legjobb barátomat találom magammal szembe, akit már egészen fiatal korom óta ismerek. Pontosabban 13 éve, ugyanis ő volt az első barátom, amikor 8 évesen a Felkelő Nap Országába jöttem, tanulni. Mindig mellettem állt, és segített elérni az álmaimat. Többek között az ő támogatásával, lettem egy kis divattervező cég vezetője. Bár a márka nem a leghíresebbek közé tartozik, én nagy örömmel csinálom. Ráadásul Shou is segít, persze csak ha van ideje. Hiszen az Alice Nine mellett nem igazán van ideje a tervezgetése, de hobbiként űzi a dolgot.

Megkönnyebbült sóhajt hallok barátom felől, amikor végre valahára kinyitom az ajtót. Küld felém egy kedves mosolyt, és én is ugyanígy teszek. Betessékelem a nappaliba, bár ő a konyha felé veszi az irányt. Kipakol valami szatyorból. Nem igazán zavar ez az „otthon érzem magam Noninál” hozzáállása, mivel már összenőttünk, mint két testvér. Annyiszor volt már nálam, és én is nála. Beszélgettünk, nevettünk át éjszakákat, néztünk filmeket, vagy éppen jártuk nagy hévvel a város utcát, találkozgattunk a bandával és így tovább.

Visszatántorogtam a szobámba, kivettem valami ruhát a szekrényből, majd a fürdő felé vettem az irányt. Gyors letusoltam, elkészültem és mire megint a konyhába léptem, már egész kellemes illatok csapták meg orrom világát. Rántotta. Mi más is lehetett volna? Shou talán azt egyedül tudja megcsinálni szakácskönyv nélkül, anélkül hogy oda is égetné.

-                    Mit tettem, hogy kiérdemlem ezt a reggelit tőled? – kérdem meg, miközben leülök az asztalhoz. Elém teszi a reggelit, majd egy bögre kávét.

-                    Koffein mentes – Küld felém egy bátorító mosolyt. – Csak gondoltam, ha már ma kiérdemlek egy egész napos szabadságot, akkor többek között neked is okozok valamiféle kis örömöt.

-                    Milyen édes ~ - húzom el egy picit az utolsó szót. – És milyen jó egyeseknek. Én este mehetek egy toborzóra. Ugyanis modellek kellenek az új kollekciómhoz. – Fáradt sóhaj hagyja el a számat, ezzel próbálom jelezni, hogy igazából, nagyon nem érdekel a dolog.

-                    Elkísérjelek? – kérdez rá, nagy ártatlan őzike tekintetével. Imádni-való egy férfi. Tökéletes barát. Aprót bólintok, majd elkezdem falatozni, az időközben elém került ételt.

A reggelim elfogyasztása után, még egy kicsit a fürdőben tötyörészek, miközben Shouval arról beszélgetünk, mit kéne csinálni addig, míg be kell mennem dolgozni. Végül úgy döntöttünk vásárolgatni indulunk. Vagyis csak indultuk volna, ha nem kapok egy hívást apámtól. Kiderült, hogy most ide utazott Japánba, hogy valami nagyon fontosat meg kell velem beszélnie. Kicsit ijesztően hangzott, végül is mit akarhatna ő itt, de örömmel mentem el a találkozó pontra. Shout is magammal rángattam, hátha úgy adódik, hogy pajzsként kell majd használnom.

Egy francia étterembe vezetett az utunk. Apám, hol máshol is enne? De örültem neki, régen ettem már otthoni kaját. Hátul a VIP részlegbe vezetett minket a pincérnő, ahol már apám barátságos tekintettel már várt. Kedves mosollyal köszöntötte a mellettem álló férfit, sőt még kezet is rázott vele. Helyet foglaltunk és sikeresen le is adtuk a rendelést. Érdeklődve fordultam apám felé, hogy vajon a nagy francia DIOR divatcég vezetője, mit kereshet egy olyasfajta divat országban, mint Japán, ahol minden annyira különb a párizsi divattól. Sokkal extrémebb, színesebb, érdekesebb, és legfőképp nem oly’ elegáns, mint a DIOR ruházati cikkek.

-                    Szóval apu, mit szeretnél tőlem? Egyáltalán mit keresel itt?

-                    Hatalmas nagy ötletem támadt, és szeretném, ha közbe játszanál is velem egy kicsit, Noni. – Értetlenségben felvontam az egyik szemöldökömet. – Szükségem van egy tökéletes japán férfire, aki megfelelő lesz az elképzeléseimnek. Van három jelöltem is! – kezdi magyarázni a dolgot, de én még mindig nem értem a lényegét a dolognak. – És a három jelölt közül, az lesz a modellem, akit te kiválasztasz férjednek. – Hirtelen úgy érzem, ha valami bugyuta rajzfilmben szerepelnék, most lenne az a rész, amikor az állam a padlót súrolja. Ez váratlan fordulat volt apámtól. – Tudod, a családunkban generációk óta tervező-modell házasságok jöttek létre. Bár te vagy az első női tag, aki nem modellként munkálkodik, hanem tervez, így most neked kell találnunk egy tökéletes férfit melléd, aki nagyszerű modell is mindezek mellett. Aki megvalósítja a hatalmas tervemet.

-                    Érdekes ~ És kik lennének azok? – kérdezek rá.

-                    Erre te magad kell rájönni, de hidd el sikerülni fog. A szálak csak úgy egymásba fognak illeszkedni. – Időközben kihozták a megrendelt ételeket, és feltálalták. Első dolgom az volt, hogy belekortyoltam a borba, mert valahogy, úgy éreztem ez most a legjobb dolog. – De annyit elárulok, hogy nem feltétlenül modellként dolgoznak azok a férfiak, sőt! Lehetnek színészek, énekesek, tévébemondók akárkik.

-                    Azt mondod, akár Shou is lehet az egyik jelölt? – kérdezek rá nyíltan. Oldalról barátomra pillantok, aki elég sokkolt állapotban mered maga elé. Nem tudom, hogy az előbbi kérdésem miatt, vagy összességében apám mondókája miatt.

-                    Shou-kun tudom, hogy nagyon jó barátod, így őt nem raktam fel a jelöltjeim listájára. Azt akarom, hogy ő mindig is legjobb barátod maradjon számodra, akár mi is történik. Számíthatok rád, igaz Shou-kun? – fordul felé. Shou egy pillanatra nem kapcsol, így kicsit oldalba bököm, amire rögtön feléled, és mosolyogva fordul apám felé.

-                    Természetesen. Nekem megtiszteltetés ~ - Apám bátorítóan rámosolygott, majd elkezdett falatozni.

Mi is követtük a példáját, bár mi nem rég ettünk, de egy két falat még belénk fért. Iszogattunk is egy kicsit, és nyugodtan beszélgettünk apámmal. Bár nem tudtam kiszedni belőle semmi új információt ezzel a „keressünk apunak modellt, míg nekem férjet” játékról, de érdekesnek találtam. 21 évesen még kereshetem a kalandot, és végül is a férjhez menés gondolatával is meg kell barátkozni lassan. Szóval nyugodtan mentem bele a játékban, ráadásul Shou ott lesz mellettem, mint legjobb barátom. Így kicsit se félek amiatt, hogy bajba kerülnék. Kedves mosolyt küldök felé, bár tőle csak egy erőltetett gyengéd mosoly futja.

Miután otthagytuk apámat, megindultunk a város felé. Sétálgattunk, beszélgettünk, és mikor a véleményemet akartam kérni tőle, ezzel a dologgal kapcsolatban, akkor valahogy a téma mindig elterelődött. Egy elhagyatott parkban kötöttünk ki, ahova néha gyerekkorunkba eljártunk hintázni, de nem ez volt a törzshelyünk. A közelben volt egy kávé automata. Elszaladtam hozzá, és magamnak hoztam egy kapucsínót, Shounak pedig egy kávét. Fekete pici tejjel. Nagyon keserűen szerette. Már a gondolattól is rosszul voltam, ha azon tanakodtam, vajon hogyan tudja ő azt meginni.

Az egyik padon ült, és meredt a semmibe. Elé nyújtottam a kávéját, amit ő egy mosolypróbálkozással elfogadott. Belekortyolt, majd maga mellé tette. Én apránként kortyolgattam, míg végül elfogyott. De addig egy árva szót sem váltottunk.

-                    Nem tetszik ez a fancsali képed Shou-chan ~- Nem igazán szerettem becézgetni, és a nevéhez mindenféle vonzatokat rakni. Szóval, ha így mondtam, annak már jelentősége volt. És akkor volt, mert utáltam nézni azt a savanyú képét.

-                    Nem érdekes… csak kicsit meglepett, hogy apád így férjhez akar adni, ennyire hirtelen – motyogta az orra alatt.

-                    Csak nem vagy féltékeny? – húzódik pimasz mosolyra a szám, de amikor felnéz rám, szomorkás tekintetével, valahogy lehervad az arcomról a mosoly.

-                    Nem vagyok! Egyszerűen, csak mint jó barátod nagyon aggódom érted. – Egy enyhe, kedvesebb mosoly kötözik vissza az arcomra. A pad mögé lépek, és hátulról gyengéden átölelem. – Tudod, nem is az, hogy sajnálnám, hogy férjhez mész. Örülök neki, csak kicsit félek, hogy utána még annyira sem leszünk jó barátok mint most. – Kedves szavai igazán megmelengetik a szívemet, jól esnek ilyesmiket hallani tőle. – Meg hát, az istenit Noni, még csak 21 éves vagy! – csattan fel egy kicsit a végére. Felém fordul, és próbál nem nagyon idegesnek mutatkozni előttem. De szegényke, még mindig nem jött rá, hogy átlátok rajta, mint az üvegen.

-                    Shou~ ez csak egy játék köztem és az apám között. Segítek neki, hogy véghez vigye a terveit, ha már ő megengedte, hogy itt saját vállalkozást nyissak, és éljem a saját életem. És ha esetleg, beleszeretnék valamelyik férfibe, a három jelölt közül, természetesen örömest hozzámegyek. De ha nem, akkor úgyis az lesz amit én akarom.

-                    Ha te mondod. – Mosolyog rám újra tiszta szívből. – Szerintem lassan ideje megindulni arra a toborzóra. – Aprót bólintok.

Először hozzánk megyünk, hogy át öltözhessek, valami válogatáshoz illő ruhába, majd a kocsimmal megindulunk a stúdió felé. Nem olyan nagy épületet béreltünk ki ehhez az alkalomhoz, mivel úgy gondoltuk, úgyse leszünk annyira sokan. De ahhoz képest igen is sokan lettünk. Én nagyon nem vártam, hogy ennyi ember el fog jönni. Mélyen a szívemben örültem neki, de azért kicsit reménykedtem benne, hogy hamar fogunk végezni.

Másik két segédemmel, valamint Shouval leültünk a kis asztalunkhoz, majd szépen végignéztünk mindegyik fiún és lányon, akik csatlakoztak. Már majdnem a felén túl voltunk, amikor a barátomat behívatták a PSC-be. Valami fontos dolog miatt behívatták, így hát nem volt mit tenni, távoznia kellett. A maradék három órában csak hárman döntöttünk, kik is lehetnek azok a szerencsések. Bár elég sok szerencsétlen alak jött, akiket egyáltalán nem értettem minek jöttek el, de azért tisztelet nekik, amiért felvállalták magukat.

A válogatás végére, annyira fáradt lettem, hogy igazából alig tudtam megállni a lábamon. Dülöngéltem összevissza, mint aki részeg, pedig tényleg csak rohadt fáradt voltam. A lépcsőn haladtam lefele, hogy lemásszak valahogy a garázsokhoz, amikor rá akartam lépni egy nem létező lépcsőfokra, és így az egyensúlyomat elveszve estem volna egy nagyot, ha valaki, akkor épp nem tart meg. Nem is igazán tűnt fel, hogy valaki még járt arra fele, de amikor megláttam ki az illető, kicsit meglepődtem.

- Hát…te… ? – nyögtem ki nehezen, mikor sikerült feldolgoznom a dolgokat, hogy igenis most ő tart a karjaiban, és mentett meg egy totális elnyalástól a lépcsőkön.

Folytatása következik

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.