Alig tudom elhinni, hogy itt állok egy ilyen helyen, egy ilyen hacukában, két ilyen emberrel. Ami pedig kiteszi a pontot arra a bizonyos i betűre, pedig az hogy valamiért abban a hittben vannak, hogy én lány vagyok. Vagyis, az egyik tudja, hogy igazából nem, csak szokásához hűen, szereti szívni a véremet. De a másik nem, és tényleg le akar nyúlni Hakuei-től. Tudtam mindig is, hogy utálták egymást, de hogy ennyire. Bezzeg, amikor fiúként voltam mellette Gackt, az a mocsok észre se vett. Az élet nem fair. De akkor hogy is kezdődött?
***
Úgy ébredtem fel aznap, hogy ez is csak egy nap lesz a sok közül. Korán keltem, elkészültem, megreggeliztem, elszívtam a cigimet, majd megindultam az egyetem felé. Útközben találkoztam a majdnem barátommal Hakuei-el. A srác gyerekkori barátom, és az utóbbi időben igazán jól elvoltunk, kicsit jobban is, mint általában a haverok szoktak. Végül megtörtént köztünk az első csók, nem sokkal rá már ágyba is bújtunk, de nem jártunk. Csak úgy voltunk magunknak. Lehet ez kívülálló szemmel elégé gáz, de minket nem zavart. Ráadásul én tényleg csak barátomnak éreztem őt, csak egy kicsit magasabb szinten, ugyanis én soha egyetlen pillanatig nem gondoltam rá úgy, mint egy másik egyedre. Járt a suliba egy másik srác is, aki kettővel felettem járt, szóval ő idén diplomázni fog. A suli legnagyobb bálványa, de valahogy nagyon magába esett. Mármint, van egy társasága és azon kívül senkivel se áll szóba, pedig mennyi lány és fiú próbálkozott nála, mert szigorú állítása szerint ő biszexuális. Én is megpróbáltam, bár én úgy mentem oda hozzá, hogy tudtam nem lesz esélyem, de valahogy még is megpróbáltam, és csak röhögni tudtam magamon miután pofára estem. Bár Hakuei látta rajtam, hogy bántott a dolog. Nem tudtam becsapni.
Amint átléptem az egyetem kapuját, rögtön két másik jó haverom ugrott a nyakamba: Nao és Satoshi. A szemükben igazán furcsa fényt láttam. Pimaszságot, ami nekem nagyon nem tetszett.
- Ma van a farsangi bál! – jelentette be vidáman Nao.
- Remélem már meg van a jelmezed! – folytatta egy huncut mosollyal az arcán Satoshi. Igazából teljesen ki ment a fejemből, de ha eszembe is lett volna, akkor se tettem volna semmit. Nem volt kedvem a bálhoz, a jelmezekhez, meg az ilyesmihez.
- Nem megyek a bálra! – feleltem nemes egyszerűséggel. Két barátom egymásra nézett, majd elém álltak, egy olyasfajta arccal, miszerint: „Neked ebbe nincs beleszólásod!” Hatalmasat kellett nyelnem, ahogy végig néztem arcukon.
- Már a jelmezed is meg van! És, akivel mész az is!
- Eeeeeeeeeeeeeeh? – Kikerekedett szemekkel bámultam rájuk. El nem tudtam képzelni még is mit akartak ezek velem csinálni.
Általában mindig úgy tűnt, hogy az idő nem akar eltelni, egy-egy nap, de akkor, mikor azt kívántam volna, bár megállt volna az idő, hogy ne kelljen az álarcos vacakra mennem, bezzeg olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észbe se kaptam, s már otthon voltam, és Naoék a jelmezemen dolgoztak. Késő délután volt mikor befejezték, s rám is tuszkolták. Rémülten fogadtam, hogy ez nem volt más, mint egy női barokk kori estélyi ruha. Szőke parókát is adtak rám, majd egy maszkot is szemeim elé kötöttek. Amikor tükörbe néztem rémülten hátraléptem egyet. Igazán szépnek találtam magam, és kicsit ijesztőnek gondoltam, hogy szebb vagyok lánynak mint fiúnak. Ez gáz!
Már le akartam tépni magamról a ruhákat, de Satoshi megállított benne.
- Nem teheted! – emelte meg a hangját. – Muszáj megtenned!
- Miért kéne elmennem női ruhába erre a farsangos akármire? – emeltem meg a hangom!
- Ne izélj már! Pont azért mert farsang nem gáz, ha így mész el! – magyarázta Nao, miközben ő is felvett valamilyen vadász jelmezt.
- Ráadásul, ha nem teszed, nagy szarban leszünk! – értetlenkedve néztem rájuk. – Fogadtunk. Elvesztettük és most te szívsz. Bocs. A lényeg annyi, hogy valakivel ma el kell töltened bált!
- Kivel? – kérdeztem rá.
- Na, az egy jó kérdés! – mondta Nao. – Az majd nem sokára kiderül, ugyanis eljön érted! Ráadásul olyasvalaki lesz, aki téged nem ismer. Szóval elő kell adnod, hogy te lány vagy!
- Lehetetlen! – kiáltottam, és már folytattam volna monológomat, amikor csengettek!
Elég nehezen tudtam mozogni abban a hatalmas ruhában és magas sarkúban, amit azért nem értettem miért adtak rám, mert a ruha alatt amúgy se látszott volna, milyen cipő van rajtam. Vettem egy nagy levegőt, és már ki gondoltam, hogy fogom megmagyarázni a szomszéd néninek, hogy mégis miért viselek női ruhát, amikor rájöttem, hogy egyáltalán nem neki kell elmesélnem. Az ajtóban ugyanis Ő állt. A suli hatalmas bálványa, Gackt, egy csodás régi módi, herceg jelmezben, ami tökéletesen illet az én ruhakölteményemhez. Rémülten néztem hátra, hogy találkozhasson kétségbeesett tekintetem a barátaiméval, de ők nem voltak ott.
- Te lennél Kazumi-san, akit ma kísérnem kéne? – kérdezte nem valami életvidáman. Mivel gondoltam ez a fogadás része, és mivel lánynak kell kiadnom magam, ez a női nevem, ezért bólintottam. – Gackt vagyok, és ma én… leszek a herceged! – folytatta, de látszott rajta mennyire nehezére esett ilyesmiket mondania. Válaszul megint csak aprót bólintottam. Ő karon ragadott, majd beültetett a kocsijában, és megindultunk a suli felé.
Észhez se tudtam kapni olyan gyorsan történt minden. Még a lakást se tudtam bezárni, meg valami motyót felkapni magammal, ő rögtön berántott a hatalmas kocsijába. Amikor megérkeztünk a suliba, olyan volt mintha egy teljesen más helyre mentünk volna. Az egyetem minden egyes fala csillogott-villogott. Díszek voltak mindenhol, hatalmas színes szalagok meg konfettikkel volt kidíszítve az út, a bálterem felé.
Amikor beléptünk a terembe, minden szempár ránk szegeződött. Vagyis biztos voltam benne, hogy inkább Gacktra mint rám. Karöltve sétáltunk le a többiekhez, majd zavartan álltam és pillantottam ide-oda, mert azt se tudtam mit csináljak, mit mondjak neki.
- Nem vagy szomjas? – kérdezte meg. Aprót bólintottam, ő pedig elment a legközelebbi asztalhoz, hogy valami italt keressen.
Hatalmasat lélegeztem fel, ahogy látótávolságon kívülre került. Olyan feszélyezve éreztem magam mellette, hogy az már nevetséges volt, de mikor visszatért az üdítőkkel megint ideges voltam. Itt álltam a pasival, aki azóta tetszik nekem, amióta először átléptem az egyetem kapuját, akinek már egyszer szerelmet vallottam, mint fiú, és abban a pillanatban, pedig mint egy lány álltam ott vele, és felfoghattuk az egészet úgy, mint egy randit.
Miután megittuk mindketten az üdítőket, a helyzet vetett egy 180°-os fordulatot. Gackt olyan szinten húzott magához és ölelt át, hogy abban a percben köpni, nyelni nem tudtam. A gondolatok csak úgy cikáztak az agyamba, mint egy 200km per órával haladó autó a sztrádán. Végigsimított többször is szőke parókámon, és a derekamat igazán szorosan tartotta, szinte fojtogatóan. Hirtelen megéreztem hideg, telt ajkait nyakamon, ahogy lassan végig pásztázzák. Végigszántáztam a tekintetemet a termen, és kellemetlenül ért, hogy majdnem mindenki minket bámult. Naoékat is megláttam a tömegben, akik arcáról nem tudtam eldönteni miféle érzések tükröződnek. Meglepettség, vagy esetleg a siker öröme?
Hirtelen azt éreztem, hogy Gackt erős karjai, és gyengéd ajkai eltávolodnak, és megéreztem hátulról két erős kart. Oldalra pillantottam, és ijedten tapasztaltam, hogy Hakuei az. Öntelt vigyor húzódott arcára, majd valami fényt láttam megcsillanni szemeiben.
- Gackt neked mindig az kell, ami az enyém? – kérdezte kárörvendően. Válaszul az illető csak felvonta egyik szemöldökét. – Ő az én barátnőm! – felelte ingerülten. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ha egy rajzfilmben lettem volna, az állam akkor érintette volna a padlót, vagy ha éppen ittam volna akkor, sugárba köptem volna rá Gacktra meglepettségemre.
- Igazán? – kérdezte komoly hangnemben. A hangsúlya nyugodt volt, amiből azt szőhettem volna le, hogy őt nagyon nehéz kihozni a sodrából, de a szemeiben a düh enyhe lángjai lobbantak volna fel. Ijesztő látvány volt. - Pedig ma ez a kisasszonynak én vagyok a kísérője. Ha annyira a te barátnőd, miért nem kérted meg hamarabb?
- Mert egyértelmű volt, hogy velem lesz. Az egyetlen, ami meglepett, hogy veled érkezett. Mit akarsz tőle? – Gackt arcvonásai egy pillanatra megrendültek. Látszott rajta, hogy a fogadás jutott eszébe, amiről nem igazán akart mesélni Hakueinek.
- Mit akarok tőle? – kérdezett vissza. – Nem egyértelmű? Azt akarom, hogy az enyém legyen. – pimasz mosolyra húzódott a szája.
- Ugyan már! Úgy is csak szexre mennél! Kazu ennél sokkal többet érdemel! – fakadt ki barátom. Jól esett, hogy ezt gondolta róla, főleg azok után, ami kettőnk között történt. Bár nem teljesen ez volt az értelme, hiszen mi attól legjobb barátok voltunk, hogy lefeküdtünk egymással.
- Szerintem, ha valakit szeretek, akkor ő annál sokkal többet érdemel, mint a szex.
Ez volt az a mondat, amikor már tényleg nem tudtam, mit kéne tennem, mondanom egyáltalán valamit. Ahogy ott álltam kettejük között és hallgattam egyre furcsább, mármint számomra furcsa, és durvább megjegyzéseket, úgy éreztem, hogy két hatalmas kutya párbajába csöppentem volna. Míg Hakuei egy hatalmas Dobermann volt, akin láttam, hogy bármelyik pillanatban neki ugrana a másik nyakának, Gackt egy nyugodt Bernáthegyi vagy esetleg egy Golden Retrieverre hasonlított. Inkább az utóbbi, mert Gackt nyála nem folyt, mint a Niagara vízesés.
Fáradt sóhaj hagyta el a számat, benyögtem egy „Elég volt!”-ot, majd ott hagytam a két óvodás szintű IQ bajnokot, hagy marakodjanak még egy darabig. Először a szekrényemet kerestem meg, mert abba volt tartalék ruhám a suliba. Azóta tartottam magamnál tartalék ruhát, mióta egy kémiai kísérletnek köszönhetően a pólómra ammónia ömlött. Bementem a legközelebbi mosdóba és nagy nehezen lehámoztam magamról a ruhákat. Kimentem az udvarra, ahol leültem a lépcsőfordulóra és rágyújtottam. (A szekrényembe cigit is tároltam). Eldöntöttem, hogy elszívok vagy két szállat nyugisan, majd hazahúzok, lefürdők és ágyba dugom magam. Sajnálatos módon a tervembe beleszóltak. Ugyanis Ruki, a suli legirritálóbb, és legellenszenvesebb embere lépett oda hozzám.
- Ugye tudod, hogy a fogadás még tart! Azok a barmok veszítettek, és ha nem éred el, hogy ma még Gacktal ágyba búj, akkor ők fogják nagyon megbánni! – vetette felém merő gúnnyal.
- Te meg miről beszélsz?
- Arról, hogy a drága barátaidnak, mivel vesztettek, el kellett érnie, hogy veled randizhasson az a pökhendi hólyag, majd neked pedig ágyba kellene csábítanod! – magyarázta pökhendien. – De ha nem érdekel, hogy a barátaid háza esetleg holnap már csak hamu lesz, akkor nem gond! – vont vállat a kisfickó. Már épp visszavágtam volna valami normális beszólással, amikor Gackt lépett oda Ruki elé és vert be egyet a képébe. – Te rohadék! – ordította.
- Mások életével játszani nem valami lovagias viselkedés! Bár, amint látom, téged ez egyáltalán nem érdekel. – magyarázta Gackt ugyanazzal a monoton, nyugodt hangnemben, mint amikor az előbb bent veszekedett Hakueiel. Odalépett Rukihoz, és a gallérjánál fogva, megemelte és kényszerítette őt, hogy a szemébe nézhessen.
- A saját magánéleti problémáinkat intézzük el CSAK mi ketten, ne vonj bele gyáva féreg módon másokat is! – emelte meg egy kicsit a hangját, de azzal már akkora félelmet keltett, hogy el se tudtam volna képzelni, milyen, ha ő kiabál. Letette a kis törpét, aki elment a bandájával, majd a herceg visszatért hozzám.
- Megvagy? – kérdezte. Válaszul csak aprót bólintottam. – Ne haragudj! Az én hibámból keveredtetek bele! – Megint csak bólintottam. – De azért mi tagadás, megérte téged azért emiatt női ruhába látni. – Megint bólintottam, mint egy robot, de aztán lesett nekem, és ledöbbenten néztem rá a másikra.
- Te tudtad, hogy én vagyok az? – kérdeztem meghökkenten. Egy sunyi mosoly kíséretében megvonta a vállát. – Na, mindegy~ Hát, ha tudtad, hogy az egész csak színészkedés nincs mit tenni! Bár neked egy-két színészi alakításodat nem értettem. – Értetlenkedő tekintetét látva, rájöttem nem érti mire gondoltam. – Arra az ölelésre, vagy amikor megpróbáltad kiszívni a nyakam, vagy amikor azt mondtad akarsz, és még szeretsz is! Ennyire hatásos színész akartál lenni?
- Jah hogy az! – nevetett fel. Olyan csodás látvány volt. – Az nem színészkedés volt! – jelentette ki a legnagyobb egyszerűséggel. – Tényleg így van! Bár nem ismerlek, de valamiért, amióta te szerelmet vallottál nekem, nem tudtalak nagyon kiverni a fejemből! A legkülönlegesebb szerelmi vallomás volt, amit életembe hallottam! - kacagott fel megint, én meg legszívesebben a nyakamat a földbe tömtem volna, mint a struccok. – Remélem az érzéseid nagyon nem változtak meg irántam, mert szeretnék egy esélyt adni neked! – Odalépett hozzám, és gyengéden végig simított arcomon.
- Hát… Nagyon nem, csak már kezdtem átmenni ez úgy is „reménytelen eset” fázisba! – motyogtam. Megsimogatta a fejemet, mint ahogy a kisgyerekeknek szokták, mikor valami jót csinálnak, s apró puszit nyomott végül számra…
* * *
Aznap este több nem történt. Az elkövetkezendő hetekben, pedig igyekeztük megismerni egymást. Én szerettem beszélni, és így mindenféle hülyeségről tudott járni a szám órákon át, míg ő a csendes hallgatag típus volt. Eleinte nagyon zavart, mert minden mondatott harapó fogóval kellett kihúznom belőle.
De egy hónap után megtaláltuk a tökéletes harmóniát kettőnk között, és már miden remek volt. Hakuei is gyakran csatlakozott hozzánk, és azok a találkozók mindig viccesek voltak, mert ők ketten folyton civakodtak valamin.
Gacktal járni csodálatos dolog volt, és én nem hittem volna, hogy lehetek mellette boldog. Hiszen én is először mikor szerelmet vallottam neki, igazából a külsőségeket néztem, de mivel megismertem rájöttem nagyon kedves, értelmes ember volt, aki mindenre nyitott, és tud szeretni. Ami fontos volt, mivel sikerült megtöltenie a kicsi ürességet a szívemben. Megleltem a boldogságot mellette.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ez istenkirály volt nagymamii *-* te tényleg belémlátsz mert sokszor képzeltem el hogy olyan ruhában flangálok meg az egyik álmom hogy egyszer olyan szép legyek*--* tetszett Hakuei szerepe is nagyon** mint legjobb barátok *-*
az főleg feldobott hogy Nao és Satoshi voltak a legjobb haverjai *yaaaay*
Gacktban meg nem csalódtam owo hűvös és távolságtartó de ugyanekkor awwww*-* nagyon jó lett szerintem megérte várni rá olyan sokat*w* azt hiszem most is elolvasom megint XD