Cím: It started with a little song
Párosítás: Gackt x Kazuma [kitalált szereplő]
Korhatár: R
Jellemzők: SLASH
Disclamer: Anyagi hasznom nem származik ebből.
A/N1: Unokámnak, mert szeretem.
A/N2: Végül mégis négy oldal lett. XD
A/N3: könyörgöm írjatok már véleményt T____________________T
A/N4: Lusta voltam átolvasni gomene ^^"
A/N5: A dőlt betűs rész, ami régebben történt, és ami ott kivan még emelve az Kazuma gondolatai.
 

Hajnalok, hajnalán riadok fel. Általában korán kelek, de most a szokásosnál is hamarabb pattantak fel szemeim. Bár már nem tudok tovább aludni, azért lehunyom még a szemeimet és pihenek. A kezeimet óvatosan végig simítom a mellettem fekvő férfin, míg el nem érem a haját. Puha fürtjei már túlságosan tökéletesen szépek, bársonyosak, így mindig örömet okozott nekem velük játszadozni. Végül úgy döntök, legyőzöm a lustaságomat. Felülök és végig nézek a szuszogó Adonisz tökéletességű férfin. Óvatosan végig simítok sima, arcán. Akárhányszor figyelem, akármennyi pillanatot együtt töltünk, mindig elgondolkodom azon, tényleg megérdemlem én ezt a csodát? Őt, a világ legtökéletesebb emberét?

Halk morgást hallok felőle, majd pár pillanat múlva kinyitja szemeit, és felém pillant. Hatalmasat ásít, majd ő is felül, hogy velem egy szemmagasságba legyen. Végig simít csupasz mellkasomon. Közelebb hajol hozzám, majd hevesen birtokba veszi ajkaimat. Mindig meg tudott lepni, hirtelen viselkedéseivel. Aznap is, annyira gyorsan történ minden.

Óvatosan megérintem a vállát és eltolom magamtól. Bár tudom, hogy utálja, ha félbeszakítják, de most csak egy kis nyugit akarok, a karjai közt. Ennyi. Felvont szemöldökkel néz rám, de én nem mondok semmit, egyszerűen belebújok ölébe. Először nem tesz semmit, de végül átkarolja a hasamat hosszú karjaival.

-         Gackt~ Emlékszel még arra napra? Amikor először…?

-         Először bújtam veled ágyba? – vágott pimasz hangnemben a szavamba. Felsóhajtottam, és a vállam felett felnéztem rá.

-         Nem éppenséggel arra gondoltam – magyaráztam. – Hanem…

-         Az első csókunkra? – kérdezett rá megint, és hogy lebélyegezze szavai súlyát, apró csókot nyomott nyakamra. Fejet ráztam. – Akkor?

-         Az első találkozásunkra.

-         Emlékszem! – felelte bársonyos rekedtes hangján. – Bár már előtte is ismertelek.

-         Tényleg? – kérdeztem rá. Kicsit meglepett a dolog, mert még én sem tudtam róla.

-         Igen! Én mindent tudok a kollégáimról, és az ők családi állapotukról.

-         Ez elég hátborzongató – motyogom. – Hol itt a magánélet?

Hangosan felnevet, ami megtölti az egész szobát. Elmosolyodok egy kicsit, mert szeretem boldognak látni. Bár az a nap úgy indult, hogy nem lesz valami vidám…

***

Aznap esett az eső, és mivel az időjárás nagyban befolyásolja a hangulatomat, előre elkönyveltem magamban, hogy igazán lehangolt, depresszióban gazdag napom lesz. Letusoltam, felöltöztem, megittam egy kávét, feltöltöttem a tüdőmet „friss, egészséges” nikotinnal. Majd megindultam You nagybátyámhoz, aki azt mondta, ma muszáj elmennem egy fellépésére.

 Ő volt a gitárosa egy Gackt nevű énekesnek. Ismertem. Néha-néha láttam újságokba, de nem fogott meg. Túl tökéletes volt, amibe az volt a legtaszítóbb számomra, hogy ezt mint plasztikai sebészekkel érte el. Úgy bárki lehet szép – mindig ezt gondoltam. Így nem különösen érdeklődtem utána. A zenéjét se ismertem. Néha egy-egy reklámba, vagy újságban láttam, de ahelyett, hogy oda lettem volna inkább elszörnyedtem. Ami meg még érdekesebb volt, hogy nem csak lány, hanem a fiú barátaim is, akik velem egyneműek is rajongtak érte. Valahogy, ha Gackt került szóba, inkább félreléptem és rágyújtottam.

Nem igazán vacakoltam esernyővel, vagy ilyesmi. Felkaptam a kabátomat, fejemre annak süsüjét, és már az esős utcát jártam. Ez a fellépés nem volt olyan nagyszabású, mint az addigiak, egy kisebb bárban [már ha egy 7000-es közönség kicsinek számít, bár a Dome-os 40.000-hez képest tényleg az.] léptek fel. A színpadon már a nagybátyámék hangoltak, a közönség pedig csak sikítozta azt a bizonyos nevet. Én megálltam hátul, nekidőltem egy oszlopnak és figyeltem az előkészületeket.

Éppen egy újabb szálra gyújtottam rá, amikor kilépett az énekes a függönyök közül. Hatalmas nagy tapsvihar, és sikítások köszöntették a férfit. Kicsit meglepődtem. Élőbe teljesen más volt a kisugárzása, mint a képeken. Gondoltam, ez csak egy élő show hozza ki belőle, így nyugodtan cigiztem tovább. Épp egy újabb slukkra emeltem a számhoz, amikor elkezdett énekelni. A kezem megállt a levegőben, és csak színpad felé tudtam bámulni, egyedül őt. Fel se tűnt, amikor a káros bagórúd kiesett a kezemből. Egyszerűen csak ott álltam mozdulatlanul, és hallgattam, és néztem őt.

Maga volt a csoda, mikor meghallottam a hangját. Akkor jöttem rá, hogy ez a férfi nem azért tökéletes, mert csodálatos arca van, gyönyörű szemei, és kissé európai vonásai. A kisugárzása volt tökéletes, amit a színpadon mutatott. A dalok, a hangja, maga a hangzás, és még ő maga is. Ez volt egyenlő a tökéletessel.

A koncert után felkerestem You bácsikámat, aki a színfalak mögött gratulált mindenkinek, és örült a sikernek. Át adtam gratulációmat neki gratulációmat.

- Örülök, hogy itt vagy Kazuma! Bemutathatlak a ma este sztárjának? – kérdezte vidáman, miközben átölelt vállamnál.

Megindult velem egy másik terembe, én meg nem tudtam, mit is tehetnék. Jobbra-balra kapkodtam a fejemet meglepettségemben. A másik szobában ott állt Gackt, aki éppen egy másik férfivel beszélt, aki úgy nézett ki, mint aki mindjárt összeesik. Szólt egy másik férfinak, aki segített neki elmennie.

-         You! Igazán kitalálhatnál valamit, mert szintetizátor nélkül maradtunk, a következő két előadásra! – Lépett oda hozzánk. Közelről még tökéletesebbnek tűnt. Vizes haja, arcára tapadt fehér pólója, izzadt mellkasára tapadt. Hatalmasat kellett nyelnem. Nem értettem miért, éreztem úgy, hogy ez a látvány számomra maga volt egy istené. De úgy gondoltam, csak fáradt vagyok.

-         Áh, akkor csak eddig bírta végül… Szegény fickó. – Bácsikám egy pillanatra elgondolkodott, Gackt pedig türelmetlenül pásztázta. – Ma meg, holnap lesz fellépésünk még, igaz? – Válaszul csak egy bólintás érkezett. – Akkor Kazuma meg van oldva a pénzhiányod. Te leszel az új szintetizátorosunk a következő két napban. Gackt-san úgyis megfizeti, igaz?

-         Tehetségtelenségért nem fizetek. De egyébként is ez a kölyök ki? – Rémültem kapkodtam a fejem a két férfi között.

-         De Kazuma nem tehetségtelen! Tudja az összes darabunkat! És igazán fantasztikusan csinálja!  Jah és amúgy az unokaöcsém.

-         Tényleg tudom? – kérdeztem rá értetlenül, mert egyáltalán nem rémlett volna, hogy valaha Gackt szintetizátor kottáit gyakoroltam volna.

-         Hát te mondtad, hogy tudod az összes darabot, amit küldtem neked. – Aprót bólintottam. – Na azok Gackt-san számainak zenei kottái szintetizátorra.  – Eltátottam a számat. Én erről nem tudtam. Tényleg tudtam az összes kottát, de… Gondolataimból Gackt rázott fel, amikor megragadta a kezem, és a hangszerhez ráncigált.

-         Játssz! – parancsolta. Égnek emeltem a szememet, és egy hatalmasat sóhajtottam. – Nagyobb életkedvvel ha kérhetném.

-         Persze, méltóságos Gackt-sama! – morogtam az orrom alatt, majd felidéztem magamban az egyik darabot, és elkezdtem játszani.

Éreztem, hogy mindenki engem kezdett el bámulni. De nem igazén zavartattam magam, egyszerűen csak játszottam tovább. Ha játszhattam, akkor körülöttem minden megszűnt, nem érdekelt semmi. Átkerültem egy másik dimenzióba, egy szobába, ahol minden fehér, és csak a szintetizátor, csodás hangzása hallatszott, és csak én léteztem. De jelen pillanatban Gackt is ott volt velem abban a szobába. Kicsit meglepett, amikor elkezdett a dallamra énekelni. De azt hiszem így volt ez tökéletes,, még tökéletesebb.

Elég nagy benyomást tettem a bandánál, így végül ideiglenesen én lettem Gackt legújabb szintetizátorosa. Megkaptam a számlistát, amit a turné során ad elő, abból csak két számot kellett még begyakorolnom, mert nem ismertem.

Nem tudtam kit helyettesítek, egyszerűen csak játszottam Gacktnak, aki énekelt. Nem zavart a sok ember, amikor játszottam csak én meg ő létezett. Együtt megalkottuk a tökéletes univerzumot. És úgy gondoltam ő is így érez.

Elvileg csak két fellépésen kellett volna fellépnem, de végül arra eszméltem, hogy már egy hónapja velük vagyok, és járom a turnékat. És nagyon jól éreztem magam. Bár Gackt-tal nem volt fényes viszonyunk, egyszerűen csak dohánypajtások voltunk, de semmi más.

Egyiknap épp mentem a helyszínre. Zenét hallgattam közbe. Gacktot. A zenéit nagyon szerettem, és… nem igazén tudtam még akkor megállapítani mit érzek. Egyszerűen üresnek éreztem magam ha nem voltam a közelébe. Elég volt már az is számomra, ha láthattam messziről, figyelhettem, és hallhattam a hangját. Nem tudtam mi volt pontosan az érzés, de meg voltam bizonyosodva róla, hogy nem ez a szerelem. Egyszerűen szerettem látni, és amikor megdicsért, és elismerte a tehetségem, talán az volt a legcsodálatosabb dolog, az egész ott létemben.

Beléptem az öltözőbe, amikor megláttam az előző szintetizátorost és Gacktot. Úgy tettem volna, mintha nem lenne semmi, és csak egyszerűen leültem egy padra és a telefonomat kezdtem babrálni. Láttam, hogy nagyon jól elbeszélgetnek, és ezért nem is tűnt fel nekik, hogy beléptem.

-         Annyira örülök, hogy újra itt vagy, barátom! – mondta Gackt barátságosan, és átölelte társát.

-         Én sajnálom, hogy galibát okoztam. De hallottam, valami kölyök helyettesített. Jól ment minden? – kérdezte.

-         Tehetséges srác, csak hát… melletted, azért csak elbújhat. – Felpillantottam a két férfire.

Fájt. Fájdalmas volt ezt hallani. Nem is akartam. Azt hittem ügyesnek talált, de csak átvert, és hamis illúzióba ringatott. Felkaptam a cuccomat és kirohantam az öltözőből, sőt az egész helyszint elhagytam. Végül egy játszótéren álltam meg, ahonnan már nem láttam egyáltalán a hatalmas Tokyo Dome építményét. Beültem egy hintába, majd megkerestem az MP3 lejátszómat. Őt hallgattam. Nem tudom, miért de úgy éreztem az ú hangja kell, hogy lenyugodjak, pedig abban a pillanatban őt utáltam a legjobban a világon. Vagyis azt akartam hinni, hogy utálom. Halkan énekelgettem néha-néha a számait. A könnyem is kicsordult, de rögtön le is töröltem. Én nem sírhatok. Főleg nem miatta.

Hirtelen ugrottam egyet, amikor megéreztem egy határozott érintést a vállamon. Felálltam a hintából, és megfordultam. Döbbentem álltam, és néztem végig az előttem álló férfin. Miért? Mit csinál itt? Nem lenne szabad, hogy itt legyen!

-         Mit akarsz? – kérdeztem ridegen. Legszívesebben hátat fordítottam volna neki, és elmentem volna a fenébe, de nem akartam kimutatni, sértődöttségemet, gyengeségemet.

-         Ma még játszanod kéne. Nem gondolod? – Vállaltvontam. Gackt égnek emelte kék szemeit. – Félreértetted a helyzetet.

-         Nem volt mit félreértenem. Tehetségtelen vagyok, hozzá képest. Így jártam. – Táskámba nyúltam, hogy kivegyem a cigimet. Rágyújtottam. – Csak azt nem értem, akkor miért dicsértél folyamatosan. Nem vagyok pisis kölyök, felfogtam volna ha azt mondod szar vagyok! – magyaráztam tovább, és éreztem, hogy egyre idegesebb és idegesebb leszek nyugodt arcát nézve.

-         Nem az a fajta ember vagyok, aki szépeket mond, csak hogy elnyerje más kegyét. Amikor azt mondtam ügyes vagy tényleg úgy gondoltam…

-         Akkor meg?! – vágtam közbe a szavába. – Mié… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert a mutatóujját rátettem ajkaimra, jelezve, hogy hallgassak, még beszélne.

-         Kisugárzásra értettem! Nem illettél be a mi világunkba. Így bújhatnál el mögötte. – Értetlenül felvontam az egyik szemöldökömet. – Túl ártatlan, és kedves vagy a világunkhoz Kazuma-kun. – Az ujját, ami eddig ajkaimon pihent végigsimította arcomon. – De még ma szeretnék utoljára veled énekelni és…

-         Rendben! – bólintottam.

-         Te neked muszáj mindig a más szavába vágnod? – Nagyot nyeltem, és picit elpirultam, ami kitette a pontot a kínos szituáció tetejére.

-         Mit akartál mondani? – kérdeztem rá.

-         Most már nem mondom…

-         Akkor ne mond – Vállat vontam.  

-         Megint közbe vágtál! – fújtattam egy nagyot, és már kezdett elegem lenni ebből a játékból. Aprót biccentettem felé, jelezve, hogy folytassa. – Azt akartam mondani. Akkor nem mondom, inkább megmutatom. – Értetlenkedve néztem fel rá, majd a szemeim rögtön kikerekedtek, amikor megéreztem ajkait az enyémen. Birtoklóan csókolt, és én egy jó darabig nem tudtam mit csinálni, de végül vágyat éreztem arra, hogy viszonozzam. Szorosan magához húzott karjaival, én pedig a hajába túrtam. De aztán leesett mit is csinálunk, és eltoltam magamtól.

-         Nem zavar, hogy esetleg megláthat egy újságíró vagy valami ilyesmi? – kérdeztem, mire ő csak fejet rázott. – Miért csináltad?

-         Úgy éreztem ezt kell tenni… és most úgy érzem még többször akarom megtenni! – magyarázta mosolyogva, miközben odahajolt a fülemhez, és egy aprót beleharapott. -  De előbb jó lenne letudni, az utolsó fellépést! – aprót bólintottam, majd visszaindultunk.

A fellépés úgy történt, mint eddig, én csak játszottam és hallgattam őt, ő énekelt és szórakoztatta a közönséget.  Egyedül mentem haza aznap, azzal a hittel, hogy ez csak hirtelen történt dolog volt. egy új tapasztalat, de ezzel lezárul a Gacktos fejezet az életembe. De felkeresett. Egyre gyakrabban látogatott meg, néha ő is meghívott magához. Végül azt vettük észre, hogy már a másiknál alszunk, együtt vagyunk, szeressük egymást.  Végül félév után megkért költözzek fel hozzá, és én igent mondtam. Azóta eltelt egy év, és semmi se változott.

***

Bár még korán van, de én a szintetizátornál ülök, és játszom az egyik kedvenc számomat. Bár Gackt nincs mellettem, hallom, hogy a konyhában énekli. Nekem. Végül belép a hatalmas szobába, és letesz a kisasztalra két bögrét, amibe az illatokból megítélve kávé van. Mögém lép, átölel hátulról, és halkan énekli tovább. Én pedig örömmel folytatom a játékot. A dal végekor, halkan megtapsoljuk egymást, majd leülök az egyik fotelba, felkapom a kávémat és elfogyasztom. Miután mindketten megittuk néma csendben, Gackt az ölembe ül, és apró csókokkal kezdi ellepni a nyakamat, majd egyre lejjebb és lejjebb halad. Halk sóhajok törik meg a szoba némaságát, töltik meg apró dallamokkal, és repít el minket megint abba a fehér világba ahol csak ő és én létezünk. Tökéletesen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés