Fáradt sóhaj hagyja el a számat, miután megiszom a harmadik pohár whiskymet. Már megint iszunk… Nagyon utálom már ezt, hogy minden egyes koncert után teljesen immúnis állapotban térek haza. Mert a rossz dolog az egészben, ha már az ital előttem van, nem, tudom kontrollálni magamat, de amúgy magamtól az italt ritkán kívánom. Ritka az olyan, hogy én akarok inni. Mindig akkor iszok mikor mások is. És mivel, egy elég alkoholista bandával áldott meg a sors, így elmondhatjuk azt is, hogy én is szeretem a szeszes italokat.

Egy közeli bárba mentünk be, és rögtön elfoglaltuk a bárpultos székeket. Chirolyn volt az, aki a leghamarabb leitta magát a sárgaföldig. Valami varázslatos – és egyben idegesítő – módon, csak lökte a show-t. Beszélt. Beszélt és beszélt. Be nem állt a bagólesője. Aztán egyszer csak kiment. Chachamaru-val, aki talán még szintén nem lépte át a részegesség bizonyos határát, értetlenkedve egymásra néztünk. De végül csak megvontuk a vállunkat. Nem igazán érdekel, mit csinál. Felnőtt ember, csak nem szúr le valakit.

Végül is tényleg nem szúrt le senkit, csak magával rángatott valami kölyköt. Értetlenkedve néztem rá, és arra a fiatal fiúra, akinek a kezét szorongattak, aki közben próbált szabadulni erős szorításból. Kisebb nagyobb sikerrel.

-                    Nézzétek milyen szép kislányt találtam? – ordítja teljes hangerővel rózsaszín hajú, punk barátunk. – Szerinted játszadozhatok vele? –

A fiú rémülten nézett rá barátomra, majd végigpásztázott rémült tekintetével, rajtunk is. Pimasz mosollyal léptem oda mellé, és vettem figyelembe. Állánál fogva húztam arcomhoz közel, hogy láthassam minden apró vonását. Igazán szép arcú fiú volt. Nem csoda, hogy Chiro azt hitte rá lány, ilyen állapotban. Kontaktlencsét viselt. Kéket. De attól még szép volt. Tipikus, „mindjárt húsz leszek, de a borotvával még mindig nem találkoztam” srác volt.

-                    Hát drága barátom, ha neked mindegy hogy hova rakod be a farkad felőlem játszadozhatsz vele ~ - Néztem rá egy gonosz mosollyal. Láttam arcán nem esett le neki, amit megkoronázott, egy:”Mi a szarról beszélsz?”-el. – Arról drága Chirolyn, hogy, az, akivel te annyira játszadozni akarsz egy fiú. De engem nem zavar. Végül is én is biszexuálisnak vallom magam, és nem olyan rossz dolog fiúval csinálni ~

-                    FÚJ! – ordított fel, mint valami őrült, és ugrott is egyet hátra. Én a fiú mellé léptem és barátságosan átkaroltam a vállát.

-                    Szívesen – suttogtam bele a fülébe, de abban a pillanatban igazán kellemes illat csapta meg az orromat. Mélyen magamba szippantottam finom aromáját.

-                    Kö..Köszönöm szépen! – motyogta, már szóra nyitotta volna a száját, valamire, amikor berontott egy rövid barna hajú fiú, akit én ismertem. – Senpai!

-                    Kai! Rég találkoztunk! – figyeltem fel rá.

-                    Áh Gackt-san, örülök, hogy látlak. – majd a fiú felé fordult. - Kazuma jól vagy? – Áh, szóval ez a neve. A fiú azonnal ellépett mellőlem, és a The Gazette dobosához lépett.

-                    Mit keresel itt? – kérdezte a Kazuma gyerek.

-                    Hát miután elváltak útjaink, még visszapillantottam, amikor megláttam, hogy az a rózsaszín hajú fiú maga után ránt, így jöttem.

-                    Ez nagyon rendes tőled, de öhm.. Gackt-san megmentett. – Kai aprót bólintott, majd közelebb lépett hozzám, hogy köszöntsön.

Az est hátralévő részében, két új emberrel kiegészítve tovább beszélgettünk, iszogattunk. Bár én meglepő módon visszafogtam magam. Valamiért nem ittam többet, ami engem is meglepett, de nagyon nem zavart. Elvoltam én anélkül is. Körülbelül hajnali egy lehetett, amikor Kazuma úgy döntött hazamegy. Látszott rajta, hogy Kait akarta megkérni, hogy kísérje haza, de végül rájött reménytelen esett, hiszen a dobos, már teljesen lerészegedett. Végül szó nélkül otthagyta a bárt.

Valamiért megsajnáltam. Olyan kis esetlennek, és szerencsétlennek tűnt. Végül utána mentem. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kis ártatlannak tűnő gyerek, rágyújtott. Pedig a fejére nagy piros betűkkel képzeletben már rá volt írva az: „Én olyan ártatlan vagyok, hogy még a természetet is védem. Vigyázz a bálnákra!” Talán vannak rejtett oldalai.

Mögé léptem, és kicsit megveregettem a vállát, hogy vegyen észre. Meglepett tekintettel fordult felém, de megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amikor meglátta csak én vagyok az. Lehet Chirora számított megint. A fejemmel a kocsim felé intettem, jelezve, hogy ha szeretné, hazaviszem. Kapott az ajánlatra, így pár perc múlva már az autópályán száguldottunk, Chiba fele.

Nem váltottunk nagyon sok szót, de valahogy még se éreztem azt a kínos csöndet. Ha akartunk volna beszélgethettünk, de szerintem ő is úgy gondolta, felesleges.

Megérkeztünk. Egy négy emeletes panelházban lakott.

-                    Feljössz? Kicsit pihenhetsz, és csinálok, egy teát mielőtt visszaindulnál?  - fordult felém.

-                    Köszön, elfogadom az ajánlatot – feleltem, majd megindultunk a negyedik emeletre. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem volt senki se a lakásban. – Egyedül élsz?

-                    24 évesen már lehet önálló az ember, nem? – kérdezett vissza kicsit szemtelen hangnemben.

-                    Na, igen a japán férfiak tényleg fiatalosak, általánosságban – jegyeztem meg.

-                    Te sem nézel ki annyinak, amennyi vagy valójában. Vagy az a plasztikai sebésznek köszönhető?

-                    Ki tudja?! – vonok vállat, mutatva, hogy nem tud meghatni a kis megjegyzése. – Igazán fel lett vágva a nyelved. Pedig milyen kétségbeesettnek tűntél ott a bárban. – Közelebb léptem hozzá, és újra kényszerítettem, hogy rám nézzen, mint nem rég. – Félénknek. Ijedtnek. Ártatlannak. – Végig simítottam a mutatóujjammal álla körvonalán. – Nem így kéne nagyfiúnak tűnni Kazuma-chan.

-                    Nem tudsz te semmit – suttogta. – Nem is érted.

-                    Ja tényleg nem értem, mi okból engedted, hogy Chiro beráncigáljon. Mégis mit akarsz tőlünk? Direkt jártál arra, nem?

-                    Honnan…? – kérdezte meghökkentően. Igazából én is meglepődtem, hogy tényleg így volt, mert csak beletrafáltam a dologba. Vállat vontam, majd a kanapéhoz vezettem, és leültettem. Helyet foglaltam mellette és vártam, hogy elkezdje a meséjét. – Van egy húgom, akit néhány vadbarom befenyített. Gondolom, tudod hogy. Segíteni akartam neki, hogy leszálljanak róla. De túlerőben voltak, így elég durván levertek. De nem adtam fel. Így végül kötöttünk egy egyezséget.

-                    Miféle egyezség? – Kezdett kíváncsivá tenni a dolog.

-                    Hát…öhm… mondjuk úgy, hogy az ujjam közé kell csavarnom téged egy napra. Vagyis aznapra, amikor újra találkozunk kell. – Fáradt sóhaj hagyta el a száját, és végig dőlt a kanapén. – De most már ki kell találnom valami mást, mert gondolom, te nem segítesz. Ártana a hírnevednek ~

-                    Elhiszed, hogy az én hírnevemnek semmi és senki nem tudna ártani. – Felálltam a kanapéról, Kazumához léptem és felé hajoltam. – Szívesen segítek, ha ennek köszönhetően a húgod megmenekül. – Ledöbbent arccal nézett végig rajtam, majd óvatosan felült, hogy, nehogy koppanjon a fejünk. – Mikor lesz a találka? – kérdeztem még mindig felette hajolva, és egyik hajtincsével kezdtem el játszadozni.

-                    Holnapután – suttogta.

-                    Tökéletes! Akkor holnap még tudjuk gyakorolni a szerepünket! – Láttam arcán a ledöbbenés újabb szikráit. Sokadára látva már rájöttem, igen aranyos látványt nyújt ilyenkor. – Ne okozzunk csalódást nekik. – leheltem ajkaira, majd végül bezártam a kettőnk közti rövid távolságot. Bár eleinte ellenkezett, szerintem nem számított erre, de végül beadta a derekát. Egyik kezét a hajamba túrta, és végül ő maga mélyítette el a csókot. Erre a reakciójára kicsit elmosolyodtam. Hivatalosan is győzedelmeskedtem felette. Óvatosan egyik kezemmel benyúltam pólója alá, és végig simítottam puhabőrén. Lehúzott magához, mivel eddig felette támaszkodtam, majd kéjekkel teli sóhajokkal nyomta magát, hozzám, és ezek után már nem volt megállás.

* * *

Reggel kávé illatára ébredtem. Nagyokat pislogva, és ásítva keltem ki az ágyból. Felvettem a földön hevert alsógatyámat és ingemet. A többi ruhadarabhoz már nem volt energiám, meg szerettem volna még engedélyt is kérni a fürdő használatához.

Beléptem a konyhába, majd Kazuma mögé lépve átkaroltam a hasánál.

-                    Jó reggelt kedves ~ - suttogtam a fülébe, mire a felelet egy nem várt mérges morgás féle volt. – Mi az?

-                    Ez csak egy színjáték, igaz? – kérdezte.

-                    Természetesen. Mi más lenne?

-                    Szóval, ma kijátszod magad, holnap beadjuk, hogy sikerült a dolog, utána pedig eltűnsz az életemből végleg? – folytatta a kérdéseit. Válaszul csak bólintottam. – Csak mert az, hogy ágyba viszel nem volt tervben.

-                    Ezt úgy mondod, mint ha nem élvezted volna. Pedig egy percig se ellenkeztél, és imádtad is a dolgot. – feleltem egy pimasz mosollyal az arcomon. Óvatosan beleharaptam az egyik fülcimpájába, mire csak egy fáradt sóhaj hagyta el a száját. Hiányzott az a kéj belőle. Felém fordult, majd egy bögre kávét a kezembe nyomott.

* * *

Aznap nem történt már semmi érdekfeszítő. Néhány lopott csók, egy-egy rossz helyre simult kéz. Játszadoztam vele és én élveztem. Szerettem. Rajta is lehetett látni, hogy nincs ellenére, még ha igyekezett is az ellenkezőjét mutatni.

Egész nap együtt voltunk és BESZÉLGETTÜNK. Míg tegnap, amikor a kocsiban ültünk, nem éreztük, hogy szükséges lenne, akkor valahogy előjött a locsi-fecsi énünk. A nap végére rájöttünk, hogy bár nincs nagyon sok közös bennünk, attól függetlenül nagyon jól megértettük egymást.

Másnap teljesen nyugodtan mentünk a megbeszélt helyre. Kezünket is összekulcsoltuk, hogy nagyobb sokkhatást érjünk el. Igazán átlagos srácok voltak ott. Semmi extra vagy félelmetes nem volt bennük. Vagyis én nem hugyoztam volna be néhány piercing és tetoválás miatt. Az egyetlen gond talán tényleg az lehetett, hogy sokan voltak.

-                    Kajak sikerült neked? – kérdezte az egyik nagyon ledöbbenve.

-                    Nem hittem volna – súgta oda egy másik a mellette álló haverjának.

-                    Honnan tudjuk, hogy nem színjáték? – kérdezte a középen álló szőke srác. Minden valószínűséggel a vezetőjük.

-                    Én nem nevezném színjátéknak a szerelmet ~ - feleltem pimasz hangnemben, és hogy kicsit hatásosabb is legyen a dolog a vállamat is megvontam. – Kazu igazán kedves is szerethető fiú, akit én csak szeretni tudok. – folytattam, majd nyomosításként, nyomtam egy puszit az arcára.

-                    Gackt-san… és én… igazán egy hullámhosszon vagyunk, így könnyen megszerettem őt. Nem kellett nagyon megerőltetnem magam. Szóval, most hogy ezt így elintéztük a húgomról le lehet szállni. – válaszul csak egy-egy felszisszenés, vagy egy „bassza meg” volt. Végül mindegyik elment. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját Kazumának. – Köszönöm szépen – suttogta. – Tényleg nagyon hálás vagyok!

-                    Ugyan, semmiség ~

-                    Nos, akkor, megyek, megkeresem a húgomat. – aprót biccentettem. – Akkor mi már nem találkozunk, igaz? – kérdezte halkan.

-                    Gondolom~ De azért néha összefuthatunk, mint két barát.

-                    Talán~ - felelte, de végül csak hátat fordított és elment. Kisétált az életemből. És valamiért nem volt egy kellemes érzés. Hiányzott.

* * *

Körül belül egy hét telt el a kis Kazumás incidens után. Az életem visszazökkent a régi kerékvágásba. Próbák. Tévéműsorok. Fellépések. De valahogy mindig odalyukadok ki, hogy milyen jó lenne, ha hazamennék, akkor Kazuma ott várna és beszélgethetnénk, vagy esetleg egyéb más dolgot csinálhatnánk.

Fáradtan lépek be hatalmas lakásomba. A cipőmet bevágom a sarokba, majd a nappaliban egyből kidőlök a kanapén. Végül arra jutok jól esne egy pohár bor. Már épp kimennék a konyhába, amikor megszólal a csengő. Nem tudom elképzelni, ki lehet az ilyen késő éjszaka. Amikor kinyitom az ajtót, valahogy mégis hatalmas meglepetés és öröm fogad.

-                    Hát te? – kérdezem mosolyogva. – Egyáltalán honnan tudod a címemet?

-                    Kai mondta el, miután rákérdeztem. Mivel úgy éreztem… hát, hogy látni akarlak. – felelte halkan. – Zavarok?

-                    Dehogyis! Most értem haza, gyere be! – Aprót bólintott, majd levette a cipőjét és besétált a nappaliba. Kicsit ledöbbent képet vágott, amikor körbe nézett. Általában mindenkinek hasonló a reakciója, szóval én már csak mosolyogni tudtam rajta. – Épp fel akartam bontani egy üveg bort. Csatlakozol?

-                    Ha nem bánod – felelte mosolyogva, miközben a kanapéval szemezett, hogy egyáltalán erre le lehet e ülni vagy csak szobadísz.

Pár perc múlva már vígan beszélgettünk, a hét történtekjeiről, hogyan és mint alakultat a dolgok, miután szétváltunk.  Igazából olyan természetes volt a szituáció. Mintha nem történt volna semmi, csak egy kis idő után két barát újra összeült egy bor társaságában. Két barát?!

Igazából egész héten, azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg normális e úgy felfogni a dolgot, mint barátság, ha egyfolytában rágondolok. Végül arra jutottam nem. Aztán eszembe jutott, hogy az egész csak színjáték volt, így egyértelmű, hogy ő nem gondol rám komolyabb szándékkal.

-                    A húgod jól van? Biztonságban? – kérdeztem rá, miután úgy tűnt kifogytunk a témákból.

-                    Igen. Hála neked ~ - felelte, miután kortyolt egy keveset a borából. – De tudod, valahogy… hiányzott a fejed a lakásomból – folytatta vigyorogva. Nem volt részeg, józanul mondta. De ha részeg is lett volna, akkor is elhihettem volna, hiszen általában ők a legőszintébbek.

-                    Te is hiányoztál nekem – feleltem mosolyogva, mire az tűnt fel, hogy közelebb csúszott a kanapén. Kicsit meglepetten tapasztaltam, amikor megéreztem ajkait az enyémen, de nem sokáig hezitáltam. Kicsit elhúzódott tőlem, majd az ölembe csúszott. – Mire véljem ezt a viselkedést?

-                    Csak… örülnék, ha a múltkori dolog folytatódna, és nem csak, mint egy színjáték.  – Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam a homlokára. – Ez most igen? – kérdezte kicsit zavartan, mire én nem feleltem semmit sem, csak végigdöntöttem óvatosan a kanapén, majd lágyan megcsókoltam, hogy akkor már játék mentesen folytathassuk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés